Darócziék hozták az ezüstöt

2024-09-03

Szépen csillogó ezüstéremmel búcsúzik az utánpótlásversenyektől Daróczi Dávid, a MEC-Vasas evezőse

Darócziék hozták az ezüstöt

A Csehországban megrendezett rangos ifjúsági regatta vasárnapi A döntőjében második helyen végzett az ifi fiú kétpárevezősök mezőnyében. Szakemberünk, Tevesz László szerint, egy jó felkészülést követően, tökéletes taktikával sikerült meglepniük ellenfeleiket.

Az utánpótlás-világversenyeket követően, a Coupe de la Jeunesse a korosztályos evezős versenyek egyik legrangosabbika, amely a tehetséges, ám a nemzetközi élvonalban szerényebb eredményeket elérő fiataloknak kínál évről évre remek tapasztalatszerzési lehetőséget. Tevesz László tanítványa már korábban is indult a jó hangulatú regattán, tavaly például karrierje addigi legjobb idejét evezve végzett a negyedik helyen. Igaz, akkor egypárban szállt vízre.
 
Daróczi Dávid idén Demkó Mátyással dublóban kezdte meg a felkészülést a Coupe de la Jeunesse-re, amely a Vasas szakembere szerint a lehető legjobban alakult. Az ob-t követően már nem is lebegett más cél a szemük előtt, mint a račicei jó szereplés. Ez utóbbit azért tartotta fontosnak Tevesz László, mert Daróczi jövőre már a felnőttek között versenyez tovább, egy csehországi érem pedig kellő motivációt jelenthetett volna tanítványa számára a folytatáshoz, amely korántsem ígérkezik egyszerűnek.
 
 
A célbaérkezést követő képen nagyon jól látható, mennyie elkészült erejével Daróczi (jobbról) és mosonmagyaróvári társa
 
 
„Sajnos az olimpiák műsoráról kikerül a könnyűsúly, a technikás, kitartó, ám testileg kevésbé erős evezősöknek így a jövőben nehezebb dolguk lesz – tudtuk meg Tevesz Lászlótól, aki szerint a döntés egyértelmű következményeként már a legutóbbi Eb-n is felére csökkent a kategória indulóinak száma, hosszútávon tehát nem csak az ötkarikás játékokon változnak meg az erőviszonyok. – A mi esetünkben két hetven kilós fiúról van szó, sokat kell majd dolgozniuk ahhoz, hogy fizikálisan is megtalálhassák helyüket a felnőtt mezőnyben. Ezért is gondolom, hogy nagyon fontos volt számukra a vasárnapi, kiemelkedően jó szereplés, amelyből erőt meríthetnek.”
 
Bár az idei račicei mezőnyt Tevesz Lászlóék nem igen ismerték, a sikeres felkészülés nyomán azért reménykedtek az ígéretes egység éremszerzésében. Ez az első napon sajnos nem sikerült, a fiúk óriási akarása görcsösségbe csapott át, ráadásul a legerősebb előfutamba kerültek, így nem jutottak be a vágyott A döntőbe. Ekkor vált az is láthatóvá, hogy rajtunk kívül még három nemzet egyége emelkedik ki a mezőnyből, a brit, a belga és a svájci. Szombaton mindhárman megelőzték a magyar egységet, amely a vártnál rosszabbul sikerült nyitányt követően, a B döntőben már magabiztos győzelmet aratott. A Vasas szakembere szerint ekkor volt látható, milyen harcos sportemberek ők valójában.
 
„Vasárnap már a valós erőviszonyok alapján osztották be a futamokat, így anélkül tudtunk taktikázni, hogy veszélybe sodortuk volna az A döntőbe jutás lehetőségét – idézte fel Darócziék második napi nagyszerű teljesítményének körülményeit Tevesz László, aki az egység kijelölt edzőjeként a mosonmagyaróvári Demkó mesterével, Sehr Miklós Balázzsal is folyamatosan egyeztetett a felkészülés során. – Az előfutamban semmiképpen sem szerettük volna, ha túlságosan elfáradnak a fiúk, csak arra kellett figyelniük, hogy meglegyen a harmadik hely. Kicsit altatták az ellenfeleket, és tartalékoltak a fináléra. A döntőben így szélső pályára kerültek, igazából senki sem számolt velük éremesélyesként. Mi viszont tudtuk, hogy arra hajtanak. Egy jó rajtot követően, sikerült megfelelő utazó sebességet felvenniük, sokáig még a későbbi győztes belgákkal is tartották a lépést. Az utolsó ötszázon robbantottak, mert tudtuk, a svájciak gyorsabbak lesznek a végén. Ez így is lett, de olyan nagy előnyt sikerült addigra velük szemben szerezniük, hogy éppen sikerült megtartani a második helyet. Ha van még egy csapás, talán övék az ezüst. Okosan és jól versenyeztek a fiúk, nagyon büszke vagyok rájuk.”
 
 
A magyar evezős ifjúsági válogatott. A hátsó sorban balról a hatodik Daróczi Dávid, a jobb szélen pedig Tevesz László
 
 
Hogy végül is mi történt abban a vasárnapi, emlékezetes A döntőben, arról Daróczi Dávidot is megkérdeztük, aki sajátságosan látta belülről az eseményeket:
 
„Bizonyítani akartunk, lesz, ami lesz. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy „eldurrant” az agyunk, és csak mentünk, ahogy tudtunk. Mindent kihoztunk magunkból, ez volt a maximum maximuma. Persze a tényekhez az is hozzá tartozik, hogy most valóban minden jól alakult, így sikerült ezt a fantasztikus ezüstérmet megszereznünk. Matyival nagyon jó párossá értünk össze, nemcsak a hajóban, de azon kívül is jól megértjük egymást. Örülök, hogy szépen búcsúzhattam a korosztályos évektől, ami hosszútávon mindenképpen biztató a számomra. Tudom, sokat kell majd erősödnöm a felnőtt mezőnyhöz, s azt is tudom, hogy ez nem lesz könnyű, de nem félek az előttem álló kihívásoktól, ahogy súlygyarapításra vonatkozó kényszertől sem.”
 
Tevesz László szerint a meglepő taktikán túl az is döntőnek bizonyult, hogy kifogástalan mentális állapotban, harcias szellemben álltak hozzá a fiúk a második naphoz. S mindezt egy kifejezetten céltudatos, szakmailag jól megalapozott felkészülést követően tehették.
 
Dávid jövője azonban a sikert követően is nyitott kérdés, hiszen a neheze valóban most következik, a felnőtt mezőnyben. Az mindenesetre jó előjel lehet a számára, hogy 2016-ban, a MEC-Vasas jelenlegi legsikeresebb, válogatott kerettag evezőse, Gerei Tamás is ezüstéremmel térhetett haza a Coup de la Jeunesse-ről. Utóbbinak kifejezetten jó alapokat adott a nemzetközi korosztályos mezőnyben szerzett tapasztalat. Tevesz László bízik benne, hogy ez Daróczi esetében sem lesz másképpen.
 
Coupe de la Jeunesse 2024. Račice (Csehország).
Ifjúságiak. Fiúk. Kétpárevezős.
Szombat.
Előfutam: 1. Belgium 6:18.763 … 4. Magyarország (Demkó Mátyás, Daróczi Dávid) 6:27.195
B döntő: 1. Magyarország 6:23.349; 2. Hollandia 6:36.419
Vasárnap.
Előfutam: 1. Nagy-Britannia 6:25.710 … 3. Magyarország 6:31.240
A döntő: 1. Belgium 6:17.446; 2. Magyarország 6:20.052; 3. Svájc 6:20.110
 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu
 

Közösségi média