Budapesti sikerek az ob-felkészülés jegyében

2024-07-01

Különösen a tanuló korosztályok számára volt fontos a hétvégi Budapest-bajnokság, nekik ez volt az országos bajnokság 3. és egyben utolsó kvalifikációs versenye.

Budapesti sikerek az ob-felkészülés jegyében
A leányok között Berky Dóra számára nem volt már tétje a hétvégi Budapest-bajnokságnak, hiszen korábban mind az MTK, mind pedig a Csepel Kupán első helyen végzett futamában, s mivel a három selejtezőből csak kettő számít, a maximális pontszámot már így is begyűjtötte. Mégis ott volt a vasárnap délelőtt rajtban, hiszen három héttel a szegedi országos bajnokság előtt, minden versenyhelyzetet ki kell használni, az újabb megméretés neki és edzőjének, Nagy Attilának, egyaránt jó támpontul szolgálhat a további munkához.
 
„Ez most jóval erősebb futam volt, mint az előző kettő, de így is sikerült magabiztos győzelmet aratnom – jegyezte meg győzelmét követően Berky Dóra. – Jó formában érzem magam, ez ma is látszódott, a szembe fújó déli szél azonban igencsak zavaró volt. Különösen a rajtnál. Később jól alkalmazkodtam a különleges helyzethez. Az országos bajnokságon az A döntő a cél, ott pedig majd meglátjuk, mire lesz elég az eddig elvégzett munka.”
 
 
Berky Dóra (középen) a tanuló leány egypárban nyert aranyérem átvétele után
 
 
A MEC-Vasas szakembere, Nagy Attila már a rajt előtt nagy reményeket fűzött Dóri győzelméhez, jóllehet valóban erősebb ellenfelekkel kellett összemérnie tudását. De sem a szél, sem pedig a riválisok jelenléte nem lehetett akadály a számára.  Ahogy szombaton délelőtt a tanuló kétpárok versengésében sem, amelyben Barabás Annával értek elsőként célba. Ráadásul mindhárom futam legjobb idejével. A Zalánfi Eszter, Hrubos Fanni, Szőllős Luca, Sajgó Bettina Viktória alkotta, kormányos (Ivánka Zétény Zoltán) négypár evezős is magabiztos győzelmet aratott, több mint kilenc másodpercet verve a második helyezett GYAC egységére.
 
 
A leány kormányos négypárevezős szombati aranyérme előrevetítette a vasárnapi győzelmeket
 
Szőllős Luca számára a Budapest-bajnokság jelentette az utolsó lehetősége ahhoz, hogy biztosítsa helyét az ob mezőnyében. Futamában másodikként ért célba, amivel sokat javított az esélyein, ám a pontos végeredményt csak néhány nap múlva hirdeti ki a szövetség. A negyedik futamban ötödik helyen végző Hrubos Fanni esélyei viszont ezzel a helyezéssel el is szálltak.
 
A korábban egy győzelmet és egy második helyet szerző Zalánfi Eszter is már biztosan az ob-résztvevők között volt, a hétvégén azonban maximálizálni szerette volna a gyűjtött pontjai számát. Ez tökéletesen sikerült is neki, hiszen az ötödik futam győzteseként, nála is két első hely marad bent a végelszámolásnál.
 
„Nagyon szenvedtem a szembeszél által okozott rossz víz miatt – ismerte el Zalánfi Eszter a partra érést követően. – Emiatt nem is tudtam a legjobb formámat hozni, önmagamhoz képest mehettem volna jobban is, de el kell fogadni, hogy most így alakult. Az a fontos, hogy megvan a győzelem és a maximális pontszám. Az országos bajnokságon szeretnék saját korosztályom legjobb leányversenyzője lenni, a tanuló négyes kategóriában pedig jó lenne egy A döntős szereplés.”
 
Az utolsó tanuló leány szkif-futamban állt rajthoz Barabás Anna, aki számára a tapasztalatszerzés volt a fő cél a Budapest-bajnokságon. A körülmények a vártnál is jobban segítették ezt a folyamatot, hiszen nemcsak a szembeszéllel kellett megküzdenie, de egy az őt megelőző futamban felborult hajó is ismeretlen helyzetet teremtett.
 
„A négypártól elvártam a győzelmet, hiszen egyenként is képzett, jó evezősök, s ezt most csapathajóban is bizonyították. Mostantól minden erőnkkel az ob-ra készülünk” – zárta értékelését Nagy Attila.
 
A fiúk sajnos kevésbé voltak szerencsések, hiszen Daróczi Dávid a héten megbetegedett és csak vasárnap tudott Piuk Márk oldalán a felnőtt férfi kétpárban elindulni, Molnár Dániel pedig egy szerencsétlen esést követően eltörte a kezét. A MEC-Vasas szakemberének, Tevesz Lászlónak így több csapathajó indulását is le kellett mondania közvetlenül a Budapest-bajnokság rajtját megelőzően.
 
„Két és fél hetes edzőtáborozás első hetének végén vagyunk, ezért felkészülési versenyként fogtuk fel a hétvégét – tudtuk meg Tevesz Lászlótól a MEC-Vasas fiú utánpótlásért felelős szakemberétől. – Mindenki kemény munkából, fáradtan érkezett tehát a futamába, így ennek megfelelően kell az eredményeket is értékelni. Az igazi csúcsformát természetesen az ob-ra várom.”
 
 
A serdülő kormányos nyolcas erős mezőnyben végzett a harmadik helyen
 
 
Siróki Szabolcs második helye biztató volt a tanuló korcsoportban, ahogy az ob-kvalifikáció is. Ivánka Zétény Zoltánnal viszont futamukban csak a negyedik helyet érték el. Daróczi Dávid és Piuk Márk a férfi kétpárevezősök délelőtti második előfutamából a harmadik helyen jutott tovább a délutáni döntőbe, amelyben végül az 5. helyen végzett a MEC-Vasas egysége. Edzőjük szerint jól küzdöttek és kifejezetten jó pályát mentek együtt. A tanuló fiúk mezőnyében a Nagy Zsigmond, Gálfi Barnabás duó másodikként ért célba.
 
Végül egy bronzéremmel tettek pontot a hétvégi szereplésükre evezőseink. A Láng Gusztáv Levente, Bartelme Gábor, Fábián Márton Attila, Gyimesi Botond, Megyeri Krisztián Bendegúz, Mészáros Áron, Vodokov Maxim (k: Baloghné dr. Kiss Gabriella) serdülő kormányos nyolcas a harmadik helyen zárta a küzdelmeket. A korábbi MTK és Csepel Kupánál erősebb mezőnyben.
 
„A csapatépítés most is központi kérdés a számunkra, ezért nagyon örülünk annak, hogy egyre jobban összeáll a fiatalok alkotta kormányos nyolcas – zárta értékelését az egység edzője, Tevesz László. – A lelkesedés és a szorgalom egyaránt megvan bennük ahhoz, hogy folytathassák klubunk szép hagyományait. Már az edzéseken is látszott a technikai fejlődés, ugyanakkor a felfogásuk is érettebb lett. Ez a bronzérem egy reális eredmény. Rossz vízen, nehéz körülmények között nagy kihívás volt számukra a mai nap. De megfeleltek, elégedett vagyok velük. Az országos bajnokságig tovább építjük a csapatot.”
 
 
 
Forrás: Gy. Szabó Csilla, vasassc.hu
 

Közösségi média