Kellemes őszi napsütés, a békés Soroksári-Duna ág benépesül kajakozókkal, evezősökkel. A Műegyetemi Evezős Club (MEC) első nyílt napján jártunk, ahol a felnőttkorú kezdőket is várják.
A vízpartok - jó időben - különleges élményt nyújtanak. Az ég kék, a fű zöld, a nap süt, és evezni jó, legalábbis ez látszik a Soroksári-Duna ág partján a Műegyetemi Evezős Club stégjén állva. A vízen egymást érik a kajakok, evezősök is mind gyakrabban tűnnek fel. A biztonságos Duna szakasz igen népszerű a vízisportok kedvelőinek körében. Itt található a több mint 100 éves MEC bázisa is, ahol Németh Zsolt klubelnökkel az evezésről, a Műegyetem és a klub kapcsolatáról beszélgettünk.
„A BME-vel folyamatosan volt különböző szintű kapcsolatunk, hiszen nevünkben is „műegyetemiek” vagyunk. Az utóbbi években elég laza, alkalmi jellegű volt ez a kapcsolat. A Magyar Evezős Szövetség tavasszal kezdeményezte, hogy a klubok a sportolói bázis szélesítése érdekében vegyék fel a kapcsolatot az egyetemekkel. Az egyetemi sportélet állami támogatási körébe bekerült az evezés is, ez pedig igazi win-win helyzet, a klubok és egy új sportágat megismerni akaró egyetemi polgárok számára egyaránt. Van már példa egyetem és klub viszonylatában tanórai sportolásra is, de ez a BME -vel a viszonylag nagy távolság miatt nem megoldható. Az egyetem előtti Duna szakasz pedig nem kezdőknek való vízfelület. Nekünk a partnerválasztás teljesen egyértelmű volt, első lépésként részt vettünk - első alkalommal - az Egyetemi Sportnapon, ahol sikerült mintegy 300, az első nyílt napunkat népszerűsítő szórólapot kiosztanunk, és 20-30 érdeklődővel is elbeszélgetnünk az evezésről.”- mesélte el a kontaktus szorosabbra fűzésének kezdetét Németh Zsolt. Az időjárás előrejelzésben ígért eső helyett közben kisütött a nap, így optimális körülmények között szálhatott vízre a klub egyik fiatal tehetsége, Daróczi Dávid. A több, mint 8 méteres hajó szerencsére pille- könnyű. Laikus szemmel nézve a vízre szálláshoz azért kell tapasztalat és odafigyelés. Elképesztő közelről nézni, hogy néhány evezőcsapással milyen sebességre gyorsul a hajó, még folyásiránnyal szemben is.
A nyílt nap nem hozott átütő sikert, ennek egyik valószínű oka az elérés mértéke volt, hiszen a 23 ezer műegyetemi hallgató és dolgozó alig 1%-a találkozott a klub képviselőivel a sportnapon. „A következő lépés az, hogy Bartha Zsolttal végig gondoljuk milyen platformokon, fórumokon keresztül tudnánk a legtöbb diáknak, dolgozónak bemutatkozni, elmondani milyen lehetőségeket kínálunk számukra. Mindenkinek megvan a saját sportja, ahhoz, hogy rátaláljunk, több sportágat is ki kell próbálnunk. Az evezés olyan élményeket kínál a vízen, amelyeket a szárazföldi sportok nem tudnak nyújtani. Klasszikus csapat sport, amit egyéniben is űzhetünk, egyike a legkomplexebb sportoknak. A versenyzőink között mindig van néhány egyetemista, de arra a kérdésre, hogy szabadidős sportként vajon hány embert tudunk a vízre csábítani, még nem tudjuk a választ. Reméljük, hogy a Műegyetemmel közösen sikerül megválaszolni ezt a kérdést is.”- mondta el a klubelnök.