MEC -- RC-S TAVASZI SPRINTVERSENY - 2004


A címképre kattintva olvasható a kiírás. Röviden a történetről: Lénárd Imre és Kovács Imre, a Műegyetemi Evezős Club jelenlegi ügyvezető elnöke kezdeményezte négy éve a MEC előtti RSD-szakaszon egy 400 méteres, az MTK-FEC evezőstelepétől a MEC-stégig tartó villámverseny évenkénti megrendezését, nem utolsó sorban szórakoztató látványosságként a XX. és XXIII. kerületi lakosság számára, és az evezés népszerűsítésére. Az első évben, 2001-ben háziverseny volt, noha kezdettől kaptunk segítséget más egyesületek részéről is, például az indítóbírónk rendszerint Tompos Péter (MTK).
Az idei verseny hangulata is, az indulók létszáma is a föllendülést mutatja. Eljön az idő, amikor az egyik legkellemesebb szórakoztató programmá válik a MEC SPRINT, és a többi hasonló házi- és helyi versenyhez csatlakozva a Ráckevei-Soroksári Duna felső végének rangos sportünnepei közé lép, a lakosság tágabb körének érdeklődésétől kísérve.

A 2004. évi Tavaszi Sprintverseny eredményei:
A verseny páros, a döntők esetenként hármas futamok. A félkövérrel szedett versenyzők azt adott összecsapás győztesei, a futamtól függően továbbjutók vagy végső győztesek.

1. forduló

férfi 1X:
Tevesz László - Teszár Balázs
Popovics Máté - Erdélyi Tamás
Hakkel András - Parizán Mihály
Lugosi Roland - Norman Károly László
Sebes Viktor - Bernárd Bendegúz

férfi 2-:
Teszár Balázs, Erdélyi Tamás - Tevesz László, Horváth László

női 1x:
Popovics Anna - Köteles Andrea
Köteles Szandra - Miklóshalmi Orsolya

szabad 2x:
Ambrus Gábor, Popovics Máté - Budaházy Marcel, Harsányi Bálint
Krepesics Anna, Vizer Enikő - Lugosi Roland, Bernárd Bendegúz

vegyes 2x:
Köteles Szandra, Lugosi Roland - Kovács Bori, Bernárd Bendegúz
Harsányi Bálint, Sutus Viktória - Horváth László, Krepesics Anna
Zöld András, Vizer Enikő - Miklóshalmi Orsolya, Miklóshalmi Zsolt

2. forduló

férfi 1x:
Lugosi Roland - Bernárd Bendegúz
Erdélyi Tamás - Parizán Mihály
Tevesz László - Márton Gábor

női 1x:
Köteles Andrea - Miklóshalmi Orsolya

szabad 2x döntő:
3. Krepesics Anna, Vizer Enikő - 2. Teszár Balázs, Erdélyi Tamás - 1. Budaházy Marcel, Harsányi Bálint

vegyes 2x döntő:
3. Köteles Szandra, Lugosi Roland - 2. Horváth László, Krepesics Anna - 1. Zöld András, Vizer Enikő

férfi 1x döntő:
3. Lugosi Roland - 2. Erdélyi Tamás - 1. Márton Gábor

Néhány kép (rákattintva nagyobb felbontással):



Sportünnep, vízreszállással




Női szkiff döntő, a célban




Tiszta célbaérkezés, avagy a rajt néha meglepő élmény




Kenessey Piroska harcban a több koleszterinért




Vajon min vezet át az út az evezősök szívéhez?




Így jár, aki a leggyorsabb