Fix üléses Evezős Bajnokság, Balatonföldvár, 2004. augusztus 20.

Rendkívül szép sikert ért el a Műegyetemi Evezős Club a Hang.Net Kupa nevű versenyen. Igaz, hogy hajónk az ötös döntőben csak az 5. helyen futott be a célba, ám teljesen új technikát alkalmaztunk, amely előtt a távlatok beláthatatlanok, és ha kiforrja magát, nem irreális akár a negyedik hely sem. Kétségtelenül segítségünkre volt, hogy idén a rendezők a tájfunveszélytől tartva föl akarták pörgetni a futamokat, és evégből a távot a tavalyi 2000 méterről 1000 méterre csökkentették. Új technikánk egyelőre a 2000 métert nem is bírta volna. A látványosságot szolgálta még, hogy a két Demszky-mintájú tornádó (szélcsendes idő, tükörvízzel) közötti viharos szélbe és bálna nagyságú hullámok közé zsúfolták az összes futamot. Akusztikus aláfestés gyanánt pedig a rendezők Dobieczki márkájú sztereó hangosítással1 szolgáltak a parton összegyűlt szép számú közönségnek.
   Az új technikáról: a bravúros megoldás, amely ötven feletti csapásszámban és általános közegben gondolkodik, vagyis nem kötődik feltétlenül a vízhez, demokratikus elemzés keretében született. Az előfutam számunkra egyben az előkísérletezés időszaka volt, különös tekintettel példaképünkre, a cápára. Ez az állat farkát jobbra-balra csóválva halad előre, hihetetlen sebességgel. Sajnos a hajó nem hajlékony, ezért ez a csóválás evezés tekintetében az egész hajó cikkcakkos mozgását kívánja meg2, ami egyrészt jelentősen növeli a sebességet, másrészt komoly zavarba hozza azon ellenfeleinket, akiket ily módon pálya közben megkerülünk. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ezt csakis a szabad tavi evezés teszi lehetővé, kibólyázott pályán csak a függőleges fölé-alákerülés volna lehetséges, ami persze szintén hatékony technika, gondoljunk csak a delfinekre.
   Talán pályánk eredeti vonalvezetésének köszönhetjük, hogy jobb idővel a döntőbe kerültünk.
   Igen nagy hullámok is bejutottak a döntőbe. Vita alakult ki, hogy a lapáttal egy csapás során 7 vagy 8 vízmolekulát találjunk-e el a hullám csúcsán. Végül kompromisszumként a 15 vízmolekula mellett foglaltunk állást, azzal, hogy minden második csapás a levegőben történik, miáltal az átlagos hajó mögé taszított molekulamennyiség lapátonként és csapásonként 7 és fél. Felvetődött továbbá, hogy a levegőben teendő csapásokat véletlenszerűen osszuk-e el, vagy pedig a hajó egy oldalán egyszerre alkalmazzuk, majd váltsunk oldalt. Végül, már elég közel a célhoz, ez utóbbi mellett határoztunk. Ez erkölcsileg is igen kedvező döntés volt3, a hajó jelentősen felgyorsult, végtére is sportszerűtlen lett volna tovább várakoztatni a már hosszabb ideje célbaért mezőnyt. Halvány éljenzést véltünk kihallani a szélzúgásból, amint csapásszámunkat 64-re, csapáshosszunkat másfél deciméterre emelve, immár tisztán légmunkával átzúdultunk a célvonalon, méghozzá ugyanazon a napon, amelyen elindultunk! Mindazonáltal határozottan kijelenthetjük, hogy a hajó nem merült el.



Balról, hátul: Norman Károly, Miklóshalmi Zsolt, Nagy Csaba, Popovics Máté, Tevesz László, Horváth László; elől: Bernárd Bendegúz, Lugossi Roland, Sebess Viktor (kormányos), Ambrus Gábor, Sendula Norbert




Szivárvány az északi parton



1. A megoldás kulcsa Dobieczki Sándor pályabíró, akinek a kísérő motorosból a mezőny számára adott utasításait rádiókapcsolaton keresztül a parti kihangosításig juttatták, miáltal mindenki megtudta róla, amit eddig csak a versenyzők tudtak.
2. Kulcsszerepe van a kormányosnak és a szélnek, ha előbbi egyrészt elegendően kötött izomzattal rendelkezik a kormány egyik szélső helyzetben való rögzítéséhez, másrészt az a meggyőződés vezérli, hogy a kormány fordítva működik; utóbbi pedig elég hangosan süvít ahhoz, hogy a legénység elégedetlen mormogását elnyomja. Mindezek esetünkben maradéktalanul rendelkezésre álltak.
3. A döntést természetesen a hajó maga hozta (45 fokban), ily módon támogatva a nemes törekvést, hogy az egyik oldalon egyáltalán ne kelljen foglalkoznunk a vízzel, amely erre az időre úgyis a másik oldalon tömörült.