Egyetemi és Főiskolai Evezeős Világbajnokság, 2004.

Brive La Gaillarde-ban, Franciaországban rendezték a 8. World University Rowing Championship-et, vagyis az Egyetemi Evezős VB-t 2004. szeptember 2. és 4. között. Férfi dublónk, Horváth László és Tevesz László (MEC) a magyar csapat részeként elindult a versenyen, és nem ért el ugyan dobogós helyezést, de nem vallott szégyent. A futamok a létszámuktól függő rendszerben zajlottak, a férfi dubló esetében az előfutamok első helyezettjei egyenes ágon jutottak a döntőbe, az összes további helyezettek pedig reményfutamokat alkottak. Minimális különbséggel lecsúsztak a döntőről a mieink, és a végösszesítésben, mint a verseny webhelyén közzétett táblázatban is látható, a 11 induló között a 9. helyen végeztek.

Férfi felnőtt könnyűsúlyú dubló

1. előfutam:
  • 1. POL (M. Rychlicki, T. Mrozowicz) - 6' 37'' 94
  • 2. FRA (P. Pollez, A. Pornin) - 6' 44'' 12
  • 3. IRL (D. Mac Colgain, D. O'Dowd) - 6' 52'' 65
  • 4. GER (M. Bergmann, D. Klein) - 6' 55'' 96
  • 5. CZE (D. Kopal, M. Odehnal) - 6' 56'' 17
  • 6. BRA (C. Silva, L. Atoji) - 7' 09'' 57
2. előfutam:
  • 1. BEL (K. Dekeyser, F. Libois) - 6' 45'' 01
  • 2. NZL (H. Smith, S. Uru) - 6' 53'' 64
  • 3. SUI (R. Briner, B. Haenzi) - 7' 03'' 57
  • 4. HUN (L. Horvath, L. Tevesz) - 7' 08'' 08
  • 5. RSA (B. Kriel, D. Laburn) - 7' 17'' 45
1. reményfutam:
  • 1. FRA (P. Pollez, A. Pornin) - 6' 45'' 03
  • 2. CZE (D. Kopal, M. Odehnal) - 6' 47'' 15
  • 3. HUN (L. Horvath, L. Tevesz) - 6' 47'' 47
  • 4. SUI (R. Briner, B. Haenzi) - 6' 50'' 96
  • 5. BRA (C. Silva, L. Atoji) - 6' 56'' 66
2. reményfutam:
  • 1. GER (M. Bergmann, D. Klein) - 6' 35'' 18
  • 2. IRL (D. Mac Colgain, D. O'Dowd) - 6' 37'' 40
  • 3. NZL (H. Smith, S. Uru) - 6' 37'' 82
  • 4. RSA (B. Kriel, D. Laburn) - 7' 02'' 00
B döntő:
  • 1. NZL (H. Smith, S. Uru) - 6' 44'' 71
  • 2. SUI (R. Briner, B. Haenzi) - 6' 49'' 78
  • 3. HUN (L. Horvath, L. Tevesz) - 6' 55'' 95
  • 4. BRA (C. Silva, L. Atoji) - 6' 56'' 56
  • 5. RSA (B. Kriel, D. Laburn) - 7' 01'' 30
A döntő:
  • 1. POL (M. Rychlicki, T. Mrozowicz) - 6' 54'' 97
  • 2. GER (M. Bergmann, D. Klein) - 6' 57'' 37
  • 3. FRA (P. Pollez, A. Pornin) - 6' 58'' 36
  • 4. IRL (D. Mac Colgain, D. O'Dowd) - 6' 58'' 88
  • 5. BEL (K. Dekeyser, F. Libois) - 7' 05'' 31
  • 6. CZE (D. Kopal, M. Odehnal) - 7' 11'' 84


Balról: Tevesz László, a képet küldő Kitka Gergely barátunk (Szeged), Horváth László, guggol: Ambrus Gábor edző és útimenedzser


Alább Tevesz László beszámolója következik:

Brive la Gaillarde dél-franciaországi kisváros. S mint minden dél-franciaországi kisvárosban: egykor itt is a trubadúrlírák nyelvét, az occitán valamely dialektusát, s nem az ile d' france-it, azaz a mai franciát beszélték. S noha a "modernizáció" és a központi oktatás kiépülése fölszámolta is e nyelvbéli különbségeket, az itt élő nép, a "gyarmatosítók" katolizáló, asszimiláló törekvéseivel szemben is megőrizte a lovagvilág hőskorában fogant kultúrájának sajátos jellegét. Persze az itteniek nem csak a saját, eredeti nyelvüket nem értik, hanem szerbhorvátokét sem. Így nem csoda, hogy a horvát sportolók melegítőbe öltözött, nemzeti zászlóval fölékesített, s a szerbeket nem illő kifejezésekkel ócsároló csapatát is megtapsolták, amikor az fölvonult településük középkorias jellegű belvárosában. S nem csak a horvátok és szerbek, hanem még 30 "nemzet" és "ország" képviseletében érkeztek ide sportolók. Mind melegítőben - épp mint a horvátok, mind zászlóval - épp mint a horvátok, és mind ordibálva, általában valami csúnyát az "ellenséges nép" jelen lévő reprezentánsaira - épp mint a horvátok. S mit értettek mindebből a még occitánul sem beszélő helybéliek? Egy elegáns sportdiplomata unalmat keltő fecsegését, valamint a trikolór árbocra kúszása közben már megint azt: hogy fegyverbe kell állni, s - minő mezőgazdasági kultúra! - az ifjak s lányok életére törő ellenség rút vérével kell öntözni a friss barázdákat.
   Több évszázados etnikai-nemzeti villongások számos motívuma bukkan föl itt óhatatlanul - alig hegedő sebeket karcolva, sértve, talán néha föl-fölszakítva. S mégis, e takaros kisváros, egy nemzetközi világverseny megrendezője: a népek olvasztótégelye, ha csak egy rövid pillanatig is.
   A türelmetlen olvasó joggal teszi föl a kérdést: nekünk, MEC-eseknek, mégis mi közünk mindehhez? Nos csupán annyi, hogy egyesületünk két fenegyereke, Lacika és Exó, vállára vette a manapság gyakran instabillá váló mesteredzője súlyosbodó kilóit, s nekivágott világot látni. Na persze nemcsak úgy találomra, hanem épp a fennebb bemutatott occitánul nem beszélők dél-franciaországi térségébe; s nem is épp céltalanul, hanem azért, hogy az egymás fejére átkot szóró népeknek megmutassa: miként evez a magyar. Az első nap e bemutatója nem volt esztétikai élmény, s nem válik sem honunk, sem egyesületünk dicsőségére. Kimerítő utazás ide, keserves fogyasztás oda, szokatlan körülmények ide-oda, egy nemzetközi versenyen nem lehet 32-vel végigkullogni a pályán. Sebaj! - mondják a fiúk - majd holnap, a reményfutamban. De mindketten csüggedtek, tele vannak keserűséggel: Mi a frászt keresek én itt? - érződik a levegőben kimondatlanul. Sebaj! - mondja az edzőjük némi biztatásul, de hogy nem lesz könnyű holnap itt döntőbe kerülni, azt ő is érzi.
   A reményfutam nem másnap délután, hanem délelőtt került megrendezésre. Így a közben valamelyest akklimatizálódó könnyűsúlyúak a tegnapinál kevesebb erőfeszítés árán is hozni tudják a könnyű súlyukat. Most a bemelegítés is jobban megy, a tempó egész 42-ig fölszökik. A rajthely, az indítás mikéntje is ismerős már, persze az izgalom, még mindig a tegnapi. Sőt nagyobb is, hisz itt már nem lehet hibázni: öten vagyunk - mondják - hármat mindenképp meg kell, hogy verjünk. Árpád népe hejjj ! - szól egymásnak a bíztatás -, még a franciák is meglehetnek, csak mindent úgy csináljunk ahogy otthon! Még három perc a rajtig. Versenyző számára kínosabb, idegőrlőbb s a valóságosnál hosszabbnak tűnő időintervallum nem is létezik. Alig 7 percbe kell most összesűríteni mindazt, amit az ember hetek, hónapok, évek hosszú során, több órás edzések alatt épített (erőnlétileg), s rögzített (technikailag).
   Attention, go! Az ember észre sem veszi, s már túl is van az első háromszáz méteren. Lackóék már ekkor érzik: nem ismétlődhet meg a tegnapi kudarc. A franciák egy fél hajóval elmentek ugyan, de a csehek és a svájciak egy-egy, a brazilok pedig további egy hajóval le vannak maradva! Ha ezt ezerig megtartjuk - gondolják egybehangzóan - nem lehet probléma. S ezernél az előny még mindig egy hajó. Most kell megindulni, most kell rátenni, s akkor - akárcsak Szegeden, Velencén vagy Csepelen - Brive la Gaillarde-ban sem kaphatunk ki. A tempó itt még mindig 35, s innen még sikerül emelni. A hajó még jobban megindul...
   Csakhogy Brive la Gaillarde nem Szeged: a csehek nem egy, hanem két lapáttal is képesek rátenni. Amikor a parton az egyre halványodó arcú Ambri föl s alá járkálva megpillantja végre a mezőnyt - a pálya igen kedvezőtlen adottságaiból fakadóan az utolsó ötszáznál -, akkor még a magyarok állnak a második, bejutó helyen. A pálya elé tornyosuló fák itt-ott takarják a kilátást, a látószög pedig ferde: sem az utolsó 300-on, sem a finisben nem lehet kivenni, hogy ki vezet, s végül, hogy ki ér be másodikul. Ám néhány pillanat, s a hangosbemondó közli: förszt plész Frensz, szekund plész Csekoszlovekien. A magyarok, a MEC-esek - tesszük hozzá mi, némi keserűséggel - kiestek.
   Miként lehet megvonni egy ilyen verseny szakmai mérlegét? Nem tudom, ez majd a sportvezetők és szakedzők feladata lesz. Mind szövetségi szinten (már megtörtént), mind klubszinten (ami legjobb tudomásom szerint még nem történt meg). Én pusztán egy merőben szubjektív nézőpontból szeretnék megfogalmazni - no nem értékelést, hanem csak néhány mondatot. S itt engedtessék meg, hogy a "dolgot" ne önmagában, hanem szélesebb összefüggéseiben szemléljem. Ugyanis az a néhány csapás, amelyen a döntőbejutás múlott, e vázlatosan bemutatott történet mellett, egyszersmind egy jóval korábban kezdődő história végpontját is jelentette. Azét, amelyet a fenti epizód három főszereplője indított el, egy könnyűsúlyú csapat kikovácsolásának szándékával. S amikor ezzel kapcsolatban valaki eredményekről beszél, vagy eredményeket kér számon, akkor én - az előbbinél tágabb fogalmat használva - "csupán" következményekről tudok beszélni. Mindenfajta minősítés nélkül, természetesen.
   De melyek ezek a következmények? Aki e honlapot olvassa, az tudja, hisz ezekre mindenki emlékszik; ez mindnyájunk közös élménye: edzőtáborok, versenyek, túrák, születésnapok, bánat és öröm, egyesületünk olykor fölemelő, olykor botrányos mindennapjai; némi mulatság is persze (nem volnánk aggok, vagy mifene), a sportolóhoz "nem méltó" magatartásra vonatkozó - erkölcsi piedesztálról kinyilatkoztatott - határozványait figyelmen kívül helyezve. S ki ne emlékeznék mindezeken kívül arra, hogy egy-egy csapatunk ilyen vagy olyan érmet nyert; hogy Lacika szárnyalt, játszi könnyedséggel döntögetett ergó-rekordot, már-már olimpikon lett; Ambri pedig lassan egy egyesület apró-cseprő dolgait kezében tartó edzővé nőtte ki magát, s egykori csapattársait Dél-Franciaországig vezényelte (ahol mint tudjuk, nem beszélik az ősi, occitán nyelvet).
   Sikertörténet? Aligha. De hogy kedvenc esszéistámat, Németh Lászlót parafrazáljam: a sportban nem csak a siker igazol, a komoly erőfeszítés is tőkéje lehet a léleknek, amely vállalta. S bár mi úgy érezzük, hogy e történet befejeződött, korántsem. Csupán egy hosszabb fejezet végére tettünk most pontot. S ha más forgatja is tovább a tollakat (mind az evezőét, mind az írószerszámot), a történet tovább íródik...
   Csak győzzük majd olvasni !